Tizenegyedik fejezet

DIEDER

Bonjuor, Kedves Olvasóim!

(...) ... Gondolták volna, hogy az olasz, maszkos felvonulások ennyire izgalmasak és érdekesek lehetnek? Hát higgyék el, hogy én sem. Velence, amely süllyedő város, mini utcáival és gondoláival egyszerűen elvarázsolják az ember lányát. A házak legtöbbje kis erkéllyel is rendelkezik. El tudnám magam képzelni, ahogy minden reggel kint ülök, kezemben a kávéval es a tengert bámulom. Önök is? Egyszerűen gyönyörű. 

Padova pedig a maga egyszerűségével lett nagyszerű. Tudták e, hogy semmilyen templomba nem lehet nyitott vállal és térd fölötti ruhában bemenni, igazából semmilyen Szent helyre nem. De azért, sok csecsebecsét beszereztem. 

Caorle, hát számomra igazán gyönyörű. Bár tény, hogy elég messze van mindentől. Lássuk be, hol is tölthettem volna a Halloweent, ha nem Olaszországba, maszkban, tánccal és minden egyébbel, amit ez az ország kínálhat nekem! (...)

Mr. Stella Evans

- Dieder! Szép munka! - Jesse, mint mindig fess, ami igazából eléggé képes az ember agyára menni, az én agyamra menni, hogy őszinte legyek. Senkinek nem lehet ennyire kifogástalan a megjelenése állandóan, persze kivéve Mr. Tökélynek. 

A báli ruha, a jótékonysági estről, még mindig a szekrényemben van felakasztva és, ha őszinte akarok lenni, az egész este bennem van még. Pedig, mennyi idő eltelt. Több hónap! 8 hónap, pontosabban. Idegtépő. 

Hála az égne, Jesse sokat utazik, így nem találkozom vele többször, kéthavi rendszerességgel és egyébként is ez csak egy nyavalyás csók volt. Egy isteni csók!

Térj észhez Dieder! 

- Elnézést a zavarásért, Mr. Freewan, de Miss. Evanst keresik. Sűgős! - Jesse rám néz, de én azonnal kiviharzom. Azonnal a legrosszabbakra gondolok, pedig semmi okom nem lenne rá, de érzem, mintha egy darab belőlem, fájna. Érthetetlen, hisz ezt addig, ilyen erősen nem is éreztem, amíg Mona be nem jött, hogy keresnek. 

Az apám áll az irodám közepén és az ablakon bámul ki a nyüzsgő tömegre. Nem egy nagy iroda, de nekem éppen elég. Figyelem apám széles vállát, de valahogy jelenléte, nem hat rám, nyugtatóul. 

- Apa.- hangom sokkal erőtlenebb, mint terveztem. Megfordul, és már nem az a fiatalos Scott Evans áll előttem, mint régen, hanem most egy igen csak szomorú énje az, aki mélyen a szemembe bámul. - Történt valami? - Odalép mellém és szorosan megölel. 

- Szívem! Szeretném, ha most leülnél! - A kanapéhoz vezet, én pedig az égvilágon semmit nem értek! Mi a fészek pokol folyik itt? 

- Megijesztesz! 

- Tudod, van valami, amit soha nem mondtam el neked. Nem voltam őszinte, s akárhányszor kérdezted, mindig eltereltem a témát. - Azonnal tudtam, hogy az anyámról van szó, akiről olyan keveset tudok, igazából semmit. - Miamiba utazunk még ma. 

- De hát miért? Apa mi folyik itt?

Apám elém rak egy képet, amelyen két barna hajú lány ül. Olyan 15-16 év körüliek lehetnek és teljesen egyformák. Aztán még egy, jóval idősebb barna hajú asszony képét teszi elém. Azonnal tudom, hogy ő az anyám. Felnézek apámra és hirtelen nem tudom, mit mondjak neki. Elárulva érzem magam.

-            Ő itt, Carina – mutat a jobb oldali lányra – Ő pedig, Rhyssa. Az anyádat nem kell bemutatnom neked azt, hiszem. Tudom, hogy már nagyon régen el kellett volna mondanom az igazat, de nem volt bátorságom és aztán, pedig beindult a karriered és boldognak láttalak, nem akartam egy ilyennel beárnyékolni ezt az egészet.

Dühöt érzek. Ahogy nézem a képeket, azt a két lányt, akik pont úgy néznek ki, mint én, félelem és egy fajta öröm fog el és úgy érzem, most váltam igazán teljessé.

-            Miért mondod el most ezt nekem? – Letörlöm a könnyeim és megpróbálom összeszedni magam. Apa feláll, és az ablakhoz sétál.

-            Carina, tegnap autóbalesetet szenvedett és kómába esett. A rendőrök úgy gondolják, hogy szándékos, emberölési kísérlet volt – Belemélyedek a székembe.  – Miamiba kell mennem, legalább is én mindenképpen megyek. Úgy gondoltam, hogy ennyi év titkolózás és hazugság után, ennél jobb indokot keresve se találni, hogy elmondja, van két ikertestvéred. Te vagy a legidősebb, pár perccel korábban születtél, mint Carina és végül a pici Rhyssa, akinek születésénél, kaotikus volt az állapota, hetekig inkubátorban kellett tartani – Apámból csak dőlnek a szavak, mint aki arra várt évek óta, hogy elmondhassa mind ezt nekem. Megérintem a nyakláncom és hallgatom, szinte iszom apám szavait. – Az anyád és én, szerettük egymást, de rengeteget veszekedtünk és végül az mellett döntöttünk, hogy elvállunk. Eszem ágában sem volt el hagyni titeket, így megegyeztünk, hogy egyik ötöket magammal viszem. Téged választottalak Dee…

RHYSSA

Miközben meredten bámuljuk egymást, a zsebemben megszólal a telefonom. Elsőre nem veszem fel, de miután már negyedszerre is csörög, el fog az idegesség és érzem valami nincs rendben.

Elő halászom a zsebemből a telefonom és olyan hív, akire nem is számítottam.

-            Emmett? – Remegő hangja engem is megrémít. Érzem, ahogy egyre nehezebben kapok levegőt. Tudom, érzem, hogy nincs valami rendben. Valami történt.

-            Rhy… Carina…

-            Emmett! Szedd össze magad, így semmit sem értek és csak megrémítesz vele! – Kénytelen vagyok leülni. Max pedig, kérdőn és zavarosan néz rá, de nem törődök vele, ő most a legkisebb bajom.

-            Carinának autóbalesete volt és Isten a tanúm rá Rhyssa, ez nem baleset volt. Meg vizsgáltam az autót, semmi üzemi zavart nem találtam, viszont, szemmel láthatóan valaki megbuherálta a fékeket. Amikor Carina fékezni próbált…

-            …nem fékezett, hanem gyorsított…- A szívem kihagyott egy ütemet.

-            Igen pontosan. De maga a becsapódás sem volt életveszélyes. Ugyan is a kocsiban mindössze három-négy utcára elegendő benzin maradt. Mond, hogy őrült vagyok, de..

-            … de, aki ezt tette, nem akarta, hogy a nővérem meghaljon, mindössze, hogy egy időre kivonják a forgalomból. Valaki azt akarta, hogy Carina, ágyhoz legyen kötve… Milyen az állapota?

-            Bár nem volt sok üzemanyag a kocsiban, és nem száguldott a kocsi, még is súlyos fejsérülést szenvedett, amikor neki csapódott az oszlopnak. Az orvosok mesterséges kómába helyezték egy időre… - Ömleni kezdenek a könnyeim. Nem! Ez kizárt! – Rhyssa, mibe keveredtetek?

-            Még én se tudom Emmett, én se tudom, de ki fogom deríteni. A legközelebbi géppel visszarepülök Floridába és szükségem lenne egy fuvarral a kórházig.

-            Írj, hogy mikor landolsz és száguldók! – Bontjuk a vonalat. Azonnal felpattanok, és a szobámba veszem az irányt.

Előkapom a bőröndöm és nem törődöm a hajtogatással, egyszerűen mindent belehajítok, majd a fürdőbe megyek és onnan is összeszedek mindent. Kint hagyok egy farmert és egy pólót, a hajam pedig lófarokba kötöm és átöltözöm. Előveszem a sportcipőm és azt is azonnal felkapom. Az agyam képtelen feldolgozni a történteket.

Átrohanok Rebeccahoz, aki még mindig alszik, de észreveszem, hogy a házban már mozgolódnak.  Miközben szőke barátnőm szobája felé száguldok, Dominicot veszem észre, ahogy a konyha irányába slattyog. Valamint egészen biztos, hogy Margaret köntösét láttam az imént.

Szó szerint berontok a szobába és bevágom magam után az ajtót, egyenesen Max orrára, diszkréten, de annál világosabban, hogy rohadtul nem vagyok kíváncsi rá.

-            Jézusom, mi van? Ég a ház? – Becca halálra rémülve néz rám vagy éppen úgy, mint aki nem normális, és ha tudná, mennyire közel is jár az igazsághoz. Bár, az ajtó becsapás, így jobban bele gondolva, lehet kicsit túlzás volt, de jól esett. Leülök az ágyra és nem csinálok mást, csak ülök. Mintha sokkos állapot kezdene úrrá lenni rajtam, de ezt nem engedhetem. – Megijesztesz…- ül fel és lesi minden mozdulatom.

-            Ma valaki, szándékos autóbalesetet okozott Carinának – Még kimondani is szörnyű.

-            Oh, istenem! – Egyre csak azon agyalok, még is ki állhat az egész mögött és mindig ugyan oda lyukadok ki. – Nem! Rhyssa! Aaron elvetemült, de ennyire, ilyenre csak nem lenne képes!

-            Nincs most időm elmondani, mi mindent tudtam meg, de szükségem lenne egy szívességre! Igazából kettőre is!

-            Miben tudok segíteni? – Látom a szemében az elszántságot és hálát érzek.

-            Ki kellene mentened a szüleidnél, mindennek ellenére szeretném megtartani a nővéremnek tett ígéretem.

-            Ez menni fog. Mi a másik?

-            Kellene a kocsid és azonnal, a legközelebbi járatra kellene jegyet foglalni, amíg összeszedem a maradék holmim – Rebecca ledobja magáról a takarót és egy szürke hálóingben áll előttem. Megölelem és remélem, nem most találkoztunk utoljára. Megkedveltem ezt a szőkeséget.

-            Persze, ezeket elintézem, addig pakolj! – Kimegyek a szobából, de Maxwell már sehol. Nem tudom, hogy csalódott vagy boldog vagyok ez miatt, de most nincs is ilyenre időm. Minél hamarabb a nővérem mellett akarok lenni.

Mire mindent összepakolok Rebecca száguld be hozzám, immár egy mályva egybe ruhába és befont hajjal. Mint mindig, gyönyörűen néz ki.

-            A legközelebbi gép két óra múlva indul, első osztályon volt már csak hely, úgy hogy oda foglaltam. Ahhoz, hogy elérd, el kellene indulnod, mert a kocsimba még tankolni kell!

-            Köszönök mindnet! – Szorosam magamhoz ölelem.

-            Hívj, ha bármire is szükséged van, vagy ha csak beszélgetni szeretnél!

Elindulunk lefelé, Becca segít nekem bepakolni a kocsiba. Mikor megfordulok, Maxwell áll a lépcsőn. Percekre meg is feledkeztem róla, hiba volt.

-          Nem tudok most beszélni vele, képtele vagyok rá.

-            Pedig beszélned kell vele – Elindul vissza, mire Maxwell felém. Félúton váltanak pár szót Rebeccával, de pillanatokkal később már előttem áll. Ugyan azaz érzés kerít hatalmába és a szemei ugyan úgy rabul ejtenek, mint minden alkalommal, csak annyi más, hogy tudom, most látom őt, utoljára.

-            Sajnálom, Rhyssa …- Nevem az ő szájából, annyira máshogy cseng, szinte üdítően.

-            Azt hiszem ezzel már elkéstünk! Mennem kell! – Beülök a kocsiba és elfordítom a kulcsokat, de amikor be akarom csukni az ajtót, ellen állásba ütközöm.

-            Nem akarom, hogy így váljunk el, nem akarom, hogy ez legyen az utolsó beszélgetésünk és ezek legyenek az utolsó emlékeink…

-            Nem működött volna, mert hazugság lett volna és esélyem sem volt, mindent elmondani, mert nem tartottad tiszteletben a kérésem, így pedig nem tudom, megbízhatok e benned.

-            Rhyssa, kérlek!

-            Viszlát, Maxwell! 

Tizedik fejezet

RHYSSA

"Próbáld újra, bukj el újra, közelebb jutsz!"

- Samuel Beckett

Érezted már azt, hogy ura vagy önmagadnak, hogy tudod, mi a helyes és mi a helytelen, s e szerint is cselekszel? Nem mérlegelve, hanem tudod, mert ismered annyira önmagad? 

Úgy gondolom, soha, nem lehetünk teljesen urai önmagunknak, addig, amíg nem ismerjük a lényünket.

Szemtől szembe nézve a tükörbe, tudom, hogy döntés előtt állok. Én nem vagyok Carina és soha nem leszek olyan, mint Ő.

Én nem követem a szabályokat, nem öltözök elegánsan, nem beszélek illendően és egy cseppet sem járok kecsesen. Nem tudom, milyen helyzetben, mi lenne a megfelelő válasz és az ízlésem sem éppen kifinomult.

Ezek a ruhák, farmer és egy csipkés felső, vagy egy trikó, jobban tükröznek engem, mint egy ceruza szoknya, selyem inggel. A hajam inkább omoljon a vállamra, mint hogy egy kontyba szorítsam. Lobogjon szabadon. Azaz igazság, bármennyire szeretem a nővéremet, nem tudok Ő lenni, ikrek vagyunk. még is teljesen mások. Egymás szerepébe bújhatunk pár órára, de nem egy hétre. Ez képtelenség. Egyedül, pedig, nem élem túl ezt a pár napot. Mély levegőt veszek és felhívom Queent. szükségem van a megnyugtató kis vörös hangjára és arra, hogy azt mondja, nem vagyok őrült.

- Mond, hogy nem vagyok őrült!

- Szia, Bee, minden rendben? - Barátnőm kissé meglepett hangja, nem lep meg engem,

- Ez nem fog menni Qee! - Mély sóhaj a vonal másik végén és már szinte várom a fejmosás adta szemforgatásom.

- Akkor mond el nekik!

- Te megőrültél?!

- Az előbb még te kérted, hogy mondjam nem vagy az, de azért értékelem! - Mosolyognom kell, érces hangján. - Rhyssa! Te nem vagy Carina! Meg maga az ötlet is halva született volt! Aaronnek egyedül kellett volna ezt megoldania, nem pedig téged is belerángatni! Mond el nekik! - Tudom, hogy igaza van, mert általában igaza van, de.. a nővéremről beszélünk. Ez minden csak nem egyszerű. - Itt vagy? - A saját tükörképen, árulóként les vissza rám.

- Itt. Csak annyira tanácstalan vagyok Queen! Bárcsak itt lenne Nick, ő tudná, mit kellene tennem - Küzdök a feltörő könnyeimmel.

- Ezt most hagyd abba! Akkor ne mond el nekik, de legalább Maxwellel őszintének kell lenned! Rhyssa, épp hogy nem vagy fülig szerelmes! - Az agyam konkrétan képtelenné válik a gondolkozásra, nem hogy a racionális gondolkozásra.

Nem táplálhatok érzelmeket egy, szinte vad idegen férfi iránt. Ilyen sem a kémia, sem a fizika törvényei nem engedélyeznek, vagy még is? Meg lehet valakit kedvelni, alig öt nap alatt?

- Most le kell tennem Queen!

- Ne tegyél semmi meggondolatlant! Bon Voyage! - Elteszem a telefonom, megigazítom a felsőm és kilépek a mosdóból.

Jude és Maxwell a nappaliban beszélgetnek, ha tippelnem kellene foci a téma, de inkább bele se megyek. Az asztalon egy víz, egy whisky, de hiszen még dél sincs és egy sima kóla. Oh, hát ezt is nevezhetjük váratlan meglepetésnek.

- Már kezdtem azt hinni, hogy megevett a fürdőszobám. Nem emlékeztem rá, hogy kannibált rejtettem oda, bár ki tudja. - Rántja meg a vállát, mintha nem is mondott volna semmi sületlenséget. Komolyan, nehéz elhinni, hogy ő Maxwell legjobb barátja.

- Ha csak feleannyira lennél humoros, mint amennyire hiszed magadról, sokkal humorosabb lennél! - Lehuppanok a fotelbe és magamhoz veszem a kólám, mintha az meg tudna védeni. Abszurd, tudom!

- Bírom a csajt! - Emeli poharát. Vetek egy pillantást Maxwellre, de szinte azonnal mégis bánom. Engem figyel. Tekintetével, mely mindig elvarázsol, mintha átlátna rajtam. Mintha, meg tudná fejteni minden titkom.

Elkapom a fejem. Remek Rhyssa. Ezt jobban meg se tudtad volna csinálni. Ha a balfaszságért Oscar - díj járna, már megnyertem volna! Lehet mondani, hogy elegendő kevesebb, mint egy hét, hogy többszörös Oscar-díj nyertes legyek. Késztetést éreztem, hogy hisztérikusan felnevessek. 

- Beszéljünk, Aaronről! - Jude, enyhén megbiccenti a fejét, mint aki tudja, hogy időre van szükségem, hogy összeszedjem magam. 

Előre leszögezem, nem vagyok szerelmes, csupán nem közömbös nekem az előttem ülő, igen jó képű és fantáziagerjesztő férfi.

A kémia határozottan működik. 

- Ismerem már egy ideje, de hogy őszinte legyek, amikor megismertem, korán sem volt ilyen - Ha visszagondolok, ezzel a kijelentésemmel még csak nem is hazudtam. Amikor a nővérem haza hozta, kedvesnek tűn, túl kedvesnek. Amolyan tenyérbe mászó alak volt, kezdetben még csak probléma se volt vele. - A bajok, akkor kezdődtek, amikor a cégnél saját csapatot kaptam és a részleg főnöke lettem. Egyértelműen megnőtt nem csak a fizetésem, de a hatásköröm és a befolyásom is. Több információhoz jutottam hozzá, mint eddig bármikor. 

- Hülye lett volna erre a lehetőségre nem lecsapni. Gondoljatok bele - Kezdett bele Jude. Vettem egy pillantást Maxwellre, aki Judera koncentrált, én pedig szemtelenül meglestem őt. - Ez egy építkezési cég. Rengeteg engedéllyel, térképpel és legfőképpen hajóval. A Local&Beats pedig főleg külföldi megbízatásokkal foglalkozik. Egyenes út az illegális haszonhoz, ha kihasználja Carina pozícióját, határ a csillagos ég. - Felém fordul - Neked, még csak tudnod se kell róla, mert észre se vennéd, hogy ő időközönként, ezt - azt megles tőled. Helyesebben ellop tőled. - Mélyen meghúzza a poharát. Logikusnak tűnik, amit mond. Ha abból indulok ki, hogy Carina mennyire szerelmes. Valóban nem tűnne fel neki, ha Aaron megnézne pár fájlt, esetleg aktát vagy, igazából ennyi erővel már minden tervrajzot és útvonalat, hogy kiknek szállítanak és kiktől kapják a beszerzési árut. 

- Rájöttem! - Hirtelen felállok. Ha végig gondolom, teljesen logikusan jön ki. - Aaron ennél egyszerűbb dolga nem is lehetne. Figyeljetek! - Elkezdek fel alá járkálni. - Rengeteg cége van, befolyása és még sikkaszt az apjától is. Pénze van dögivel, részvények is. Azzal, hogy a tervrajzokat és a térképeket használja, meg a dokumentumokat, csak annyit ér el vele, hogy a ranglista csúcsragadozója lesz. Ami annyit jelent, hogy.

-. hogy, amint megszerzi a legfőbb igazgatás szerepét, a kis cégek akár önként és dalolva adhatják be a kulcsot, Aaron fel fogja vásárolni a helyet. Ez még a jobbik eset, ha viszont nem felvásárolja, garantálható, hogy egy büdös vasuk nem marad a tulajdonosoknak - Jude tökéletesen fejezte ki magát. 

- Arról nem is beszélve, hogy nem csak a kis cégek fuccsolnak be. Emberek ezrei lesznek munkanélküliek. Aaron mást sem akar, mint hogy minden az övé legyen és mindenhol az ő emberei dolgozzanak. Én is bezárhatom a céget és biztos vagyok afelől, hogy a Local&Beats is nagyon hamar lehúzhatja a rolót.  

Teljes mértékig igaza van. A nővéremnek fogalma sincs, mibe keveredett, de nekem se. Egyáltalán nem lep meg, hogy ekkora slamasztikába sikerült kerülni. Ki kell kecmeregnem ebből valahogy.

- Carina? – Ha nővéremet összefüggésbe hozzák ezzel vagy bármilyen sikkasztói üggyel, az örökre derékba töri a karrierjét és jobb esetben, nem kerül börtönbe. – Carina?!

Fel alá kezdek járkálni a szobába. Csinálnom kell valamit. De azonnal. Valamit, igazából bármit, csak Aaron ne legyen Carina közelében. Mindig tudtam, hogy Aaron gátlástalan, mocskos és aljas, de, hogy valaki ennyire pénzhajhász legyen, az valami elképesztő.

Egy biztos, nem állhatok ezzel Carina elé, amíg nincs kézzel fogható bizonyítékom!

- Szerinted velünk van még, vagy kezdjek el ásni a hátsó kertben? – nevet a poharába Jude.

- Nagyon szellemes vagy! – Leülök és meredten bámulok magam elé.

Még pár percet beszélünk, aztán végül elindultunk, mielőtt az egész ház felébredne. de előrébb akkor sem jutunk.

A kocsiban néma csend honolt, mintha Maxwell is agyalna valamin. Szinte hallom, ahogy a fogaskerekek kattognak a fejében, de az is lehet, hogy csak a sajátomat hallom. Elbizonytalanodtam!

Valahogy, nekem mindig sikerül a legrosszabb döntést meghoznom és akkor bajt keverni a fejem fölött, hogy a jó Isten se teheti már rendbe. Vajon ez egy égi jel?

A nagy gondolkozásomban észre se vettem, hogy megérkeztünk. Kiszállok a kocsiból és felrohanok a lépcsőn. A ház még üres és ahelyett, hogy a szobámba mennék, Rebeccáéba veszem az irányt. Összegömbölyödve fekszik az ágyban, nem csoda, hisz még mindenki alszik, csak Maxwell és én vagyunk már fent.

-            Ne bámulj! Idegesítő! – Elmosolyodom és kuncogok, mire ő csak magára húzza a takarót. Diszkrét jelzése, hogy hagyjam békén.

-          Azt hiszem, kedvelem Judeot! – Tényleg! Magamat is meglepem vele, de kedvelem és meg is értem, miért a legjobb barátok.

-            Őt mindenki kedveli, mert sármos, vicces és röhejesen egocentrikus. Most pedig húzz ki a szobámból, aludni akarok!

Nevetve vágom hozzá a díszpárnát.  Kilépek a folyosóra és a szobám felé veszem az irányt, de furcsa ötletből, még is inkább Maxwell szobája felé tartok. Az ajtórésnyire nyitva, így bemerészkedek. Azonnal meglátom széles vállait, amint a laptopja előtt ül.

-            Hát te…- Még mielőtt feltenném a kérdést, meglátom, mit ügyködik a laptopján. Nagy betűkkel, beírva a keresőbe. Rhyssa Sabine MCCATHLYN.- A szavadat adtad! – Hangom remeg, de nem tudom eldönteni, hogy a dühtől vagy a torkomat égető könnyek miatt.

-            Carina…- Feláll, de már akkor tudom, hogy minden szó felesleges. Átvert és én nem tűröm az árulókat. Őszinte akartam lenni vele, azt akartam, hogy engem ismerjen és ne azt, hogy azok alapján, amit az internet ír. Megmásított, kiforgatott, a sajtó által megalkotott Rhyssat ismerjen. Csak annyit akartam, hogy engem ismerjen meg. – Megmagyarázom!

-            Megmagyarázod? Igen? – Dühtől remegő hangom, szinte kiabálva teszem fel neki a kérdést, bár nem tudom, akarom a választ hallani, hogy akarom e, hogy itt álljon előttem és magyarázkodjon.

-            Igen. Tudom, hogy megígértem és sajnálom, hogy nem tartottam be, de egyszerűen nem hagyott nyugodni. Sajnálom!

-            A sajnálatoddal együtt menj a pokolba! – Elindulok vissza a folyosóra, azzal a szándékkal, hogy a kocsimig és Floridáig meg sem állok.

Egy erős szorítás a csuklómon azonban megakadályoz ebben.

-            Miért véded őt ennyire, hisz ő is nagy szerepet játszott annak a fiúnak a halálában. – A bűntudat és az emlékek, óriási súlyként zuhannak rám. Látásomat elhomályosítják a könnyek. Nem értheti, nem tudja, hogy mindennap átkozom magam és imádkozom, hogy akárhol is van Nicolas, jól legyen, és azt kívánom, bárcsak itt lenne!

-            Te semmit sem érthetsz ebből! – Kirántom a kezem és neki megyek háttal az ajtónak, mire az becsapódik. – Elhiheted nekem, hogy minden egyes átkozott nap, átkozom magam, amiért nem szóltam akkor közben. Amikor nem mondtam el, hogy valami nem stimmel, amikor éreztem, hogy az a lány, csak a bajt hozza a fejünkre, nem mást.

Mindennap azért fohászkodom, hogy jól legyen és bocsánatért esedezem, amiért hagytam, hogy a legjobb barátomat egy ostoba nőszemély megmérgezze. De nem tettem semmit és hiszed vagy sem, pontosan tudom, mit gondol rólam a nővérem!

-          Fogalmam sincs, hogy miről beszél most Carina. Miért éreznél így te?

-            Mert én vagyok Rhyssa! Rhyssa Sabine McCathlyn vagyok, az a lány, aki után kutakodsz, és akit gyilkossági bűnrészességgel vádolsz!