2016. október 12., szerda

Tizedik fejezet



RHYSSA

"Próbáld újra, bukj el újra, közelebb jutsz!"

- Samuel Beckett



Érezted már azt, hogy ura vagy önmagadnak, hogy tudod, mi a helyes és mi a helytelen, s e szerint is cselekszel? Nem mérlegelve, hanem tudod, mert ismered annyira önmagad? 
Úgy gondolom, soha, nem lehetünk teljesen urai önmagunknak, addig, amíg nem ismerjük a lényünket.
Szemtől szembe nézve a tükörbe, tudom, hogy döntés előtt állok. Én nem vagyok Carina és soha nem leszek olyan, mint Ő.
Én nem követem a szabályokat, nem öltözök elegánsan, nem beszélek illendően és egy cseppet sem járok kecsesen. Nem tudom, milyen helyzetben, mi lenne a megfelelő válasz és az ízlésem sem éppen kifinomult.
Ezek a ruhák, farmer és egy csipkés felső, vagy egy trikó, jobban tükröznek engem, mint egy ceruza szoknya, selyem inggel. A hajam inkább omoljon a vállamra, mint hogy egy kontyba szorítsam. Lobogjon szabadon. Azaz igazság, bármennyire szeretem a nővéremet, nem tudok Ő lenni, ikrek vagyunk. még is teljesen mások. Egymás szerepébe bújhatunk pár órára, de nem egy hétre. Ez képtelenség. Egyedül, pedig, nem élem túl ezt a pár napot. Mély levegőt veszek és felhívom Queent. szükségem van a megnyugtató kis vörös hangjára és arra, hogy azt mondja, nem vagyok őrült.
- Mond, hogy nem vagyok őrült!
- Szia, Bee, minden rendben? - Barátnőm kissé meglepett hangja, nem lep meg engem,
- Ez nem fog menni Qee! - Mély sóhaj a vonal másik végén és már szinte várom a fejmosás adta szemforgatásom.
- Akkor mond el nekik!
- Te megőrültél?!
- Az előbb még te kérted, hogy mondjam nem vagy az, de azért értékelem! - Mosolyognom kell, érces hangján. - Rhyssa! Te nem vagy Carina! Meg maga az ötlet is halva született volt! Aaronnek egyedül kellett volna ezt megoldania, nem pedig téged is belerángatni! Mond el nekik! - Tudom, hogy igaza van, mert általában igaza van, de.. a nővéremről beszélünk. Ez minden csak nem egyszerű. - Itt vagy? - A saját tükörképen, árulóként les vissza rám.
- Itt. Csak annyira tanácstalan vagyok Queen! Bárcsak itt lenne Nick, ő tudná, mit kellene tennem - Küzdök a feltörő könnyeimmel.
- Ezt most hagyd abba! Akkor ne mond el nekik, de legalább Maxwellel őszintének kell lenned! Rhyssa, épp hogy nem vagy fülig szerelmes! - Az agyam konkrétan képtelenné válik a gondolkozásra, nem hogy a racionális gondolkozásra.
Nem táplálhatok érzelmeket egy, szinte vad idegen férfi iránt. Ilyen sem a kémia, sem a fizika törvényei nem engedélyeznek, vagy még is? Meg lehet valakit kedvelni, alig öt nap alatt?
- Most le kell tennem Queen!
- Ne tegyél semmi meggondolatlant! Bon Voyage! - Elteszem a telefonom, megigazítom a felsőm és kilépek a mosdóból.
Jude és Maxwell a nappaliban beszélgetnek, ha tippelnem kellene foci a téma, de inkább bele se megyek. Az asztalon egy víz, egy whisky, de hiszen még dél sincs és egy sima kóla. Oh, hát ezt is nevezhetjük váratlan meglepetésnek.
- Már kezdtem azt hinni, hogy megevett a fürdőszobám. Nem emlékeztem rá, hogy kannibált rejtettem oda, bár ki tudja. - Rántja meg a vállát, mintha nem is mondott volna semmi sületlenséget. Komolyan, nehéz elhinni, hogy ő Maxwell legjobb barátja.
- Ha csak feleannyira lennél humoros, mint amennyire hiszed magadról, sokkal humorosabb lennél! - Lehuppanok a fotelbe és magamhoz veszem a kólám, mintha az meg tudna védeni. Abszurd, tudom!
- Bírom a csajt! - Emeli poharát. Vetek egy pillantást Maxwellre, de szinte azonnal mégis bánom. Engem figyel. Tekintetével, mely mindig elvarázsol, mintha átlátna rajtam. Mintha, meg tudná fejteni minden titkom.
Elkapom a fejem. Remek Rhyssa. Ezt jobban meg se tudtad volna csinálni. Ha a balfaszságért Oscar - díj járna, már megnyertem volna! Lehet mondani, hogy elegendő kevesebb, mint egy hét, hogy többszörös Oscar-díj nyertes legyek. Késztetést éreztem, hogy hisztérikusan felnevessek. 
- Beszéljünk, Aaronről! - Jude, enyhén megbiccenti a fejét, mint aki tudja, hogy időre van szükségem, hogy összeszedjem magam. 
Előre leszögezem, nem vagyok szerelmes, csupán nem közömbös nekem az előttem ülő, igen jó képű és fantáziagerjesztő férfi.
A kémia határozottan működik. 
- Ismerem már egy ideje, de hogy őszinte legyek, amikor megismertem, korán sem volt ilyen - Ha visszagondolok, ezzel a kijelentésemmel még csak nem is hazudtam. Amikor a nővérem haza hozta, kedvesnek tűn, túl kedvesnek. Amolyan tenyérbe mászó alak volt, kezdetben még csak probléma se volt vele. - A bajok, akkor kezdődtek, amikor a cégnél saját csapatot kaptam és a részleg főnöke lettem. Egyértelműen megnőtt nem csak a fizetésem, de a hatásköröm és a befolyásom is. Több információhoz jutottam hozzá, mint eddig bármikor. 
- Hülye lett volna erre a lehetőségre nem lecsapni. Gondoljatok bele - Kezdett bele Jude. Vettem egy pillantást Maxwellre, aki Judera koncentrált, én pedig szemtelenül meglestem őt. - Ez egy építkezési cég. Rengeteg engedéllyel, térképpel és legfőképpen hajóval. A Local&Beats pedig főleg külföldi megbízatásokkal foglalkozik. Egyenes út az illegális haszonhoz, ha kihasználja Carina pozícióját, határ a csillagos ég. - Felém fordul - Neked, még csak tudnod se kell róla, mert észre se vennéd, hogy ő időközönként, ezt - azt megles tőled. Helyesebben ellop tőled. - Mélyen meghúzza a poharát. Logikusnak tűnik, amit mond. Ha abból indulok ki, hogy Carina mennyire szerelmes. Valóban nem tűnne fel neki, ha Aaron megnézne pár fájlt, esetleg aktát vagy, igazából ennyi erővel már minden tervrajzot és útvonalat, hogy kiknek szállítanak és kiktől kapják a beszerzési árut. 
- Rájöttem! - Hirtelen felállok. Ha végig gondolom, teljesen logikusan jön ki. - Aaron ennél egyszerűbb dolga nem is lehetne. Figyeljetek! - Elkezdek fel alá járkálni. - Rengeteg cége van, befolyása és még sikkaszt az apjától is. Pénze van dögivel, részvények is. Azzal, hogy a tervrajzokat és a térképeket használja, meg a dokumentumokat, csak annyit ér el vele, hogy a ranglista csúcsragadozója lesz. Ami annyit jelent, hogy.
-. hogy, amint megszerzi a legfőbb igazgatás szerepét, a kis cégek akár önként és dalolva adhatják be a kulcsot, Aaron fel fogja vásárolni a helyet. Ez még a jobbik eset, ha viszont nem felvásárolja, garantálható, hogy egy büdös vasuk nem marad a tulajdonosoknak - Jude tökéletesen fejezte ki magát. 
- Arról nem is beszélve, hogy nem csak a kis cégek fuccsolnak be. Emberek ezrei lesznek munkanélküliek. Aaron mást sem akar, mint hogy minden az övé legyen és mindenhol az ő emberei dolgozzanak. Én is bezárhatom a céget és biztos vagyok afelől, hogy a Local&Beats is nagyon hamar lehúzhatja a rolót.  
Teljes mértékig igaza van. A nővéremnek fogalma sincs, mibe keveredett, de nekem se. Egyáltalán nem lep meg, hogy ekkora slamasztikába sikerült kerülni. Ki kell kecmeregnem ebből valahogy.
- Carina? – Ha nővéremet összefüggésbe hozzák ezzel vagy bármilyen sikkasztói üggyel, az örökre derékba töri a karrierjét és jobb esetben, nem kerül börtönbe. – Carina?!
Fel alá kezdek járkálni a szobába. Csinálnom kell valamit. De azonnal. Valamit, igazából bármit, csak Aaron ne legyen Carina közelében. Mindig tudtam, hogy Aaron gátlástalan, mocskos és aljas, de, hogy valaki ennyire pénzhajhász legyen, az valami elképesztő.
Egy biztos, nem állhatok ezzel Carina elé, amíg nincs kézzel fogható bizonyítékom!
- Szerinted velünk van még, vagy kezdjek el ásni a hátsó kertben? – nevet a poharába Jude.
- Nagyon szellemes vagy! – Leülök és meredten bámulok magam elé.
Még pár percet beszélünk, aztán végül elindultunk, mielőtt az egész ház felébredne. de előrébb akkor sem jutunk.
A kocsiban néma csend honolt, mintha Maxwell is agyalna valamin. Szinte hallom, ahogy a fogaskerekek kattognak a fejében, de az is lehet, hogy csak a sajátomat hallom. Elbizonytalanodtam!
Valahogy, nekem mindig sikerül a legrosszabb döntést meghoznom és akkor bajt keverni a fejem fölött, hogy a jó Isten se teheti már rendbe. Vajon ez egy égi jel?
A nagy gondolkozásomban észre se vettem, hogy megérkeztünk. Kiszállok a kocsiból és felrohanok a lépcsőn. A ház még üres és ahelyett, hogy a szobámba mennék, Rebeccáéba veszem az irányt. Összegömbölyödve fekszik az ágyban, nem csoda, hisz még mindenki alszik, csak Maxwell és én vagyunk már fent.
-            Ne bámulj! Idegesítő! – Elmosolyodom és kuncogok, mire ő csak magára húzza a takarót. Diszkrét jelzése, hogy hagyjam békén.
-          Azt hiszem, kedvelem Judeot! – Tényleg! Magamat is meglepem vele, de kedvelem és meg is értem, miért a legjobb barátok.
-            Őt mindenki kedveli, mert sármos, vicces és röhejesen egocentrikus. Most pedig húzz ki a szobámból, aludni akarok!
Nevetve vágom hozzá a díszpárnát.  Kilépek a folyosóra és a szobám felé veszem az irányt, de furcsa ötletből, még is inkább Maxwell szobája felé tartok. Az ajtórésnyire nyitva, így bemerészkedek. Azonnal meglátom széles vállait, amint a laptopja előtt ül.
-            Hát te…- Még mielőtt feltenném a kérdést, meglátom, mit ügyködik a laptopján. Nagy betűkkel, beírva a keresőbe. Rhyssa Sabine MCCATHLYN.- A szavadat adtad! – Hangom remeg, de nem tudom eldönteni, hogy a dühtől vagy a torkomat égető könnyek miatt.
-            Carina…- Feláll, de már akkor tudom, hogy minden szó felesleges. Átvert és én nem tűröm az árulókat. Őszinte akartam lenni vele, azt akartam, hogy engem ismerjen és ne azt, hogy azok alapján, amit az internet ír. Megmásított, kiforgatott, a sajtó által megalkotott Rhyssat ismerjen. Csak annyit akartam, hogy engem ismerjen meg. – Megmagyarázom!
-            Megmagyarázod? Igen? – Dühtől remegő hangom, szinte kiabálva teszem fel neki a kérdést, bár nem tudom, akarom a választ hallani, hogy akarom e, hogy itt álljon előttem és magyarázkodjon.
-            Igen. Tudom, hogy megígértem és sajnálom, hogy nem tartottam be, de egyszerűen nem hagyott nyugodni. Sajnálom!
-            A sajnálatoddal együtt menj a pokolba! – Elindulok vissza a folyosóra, azzal a szándékkal, hogy a kocsimig és Floridáig meg sem állok.
Egy erős szorítás a csuklómon azonban megakadályoz ebben.
-            Miért véded őt ennyire, hisz ő is nagy szerepet játszott annak a fiúnak a halálában. – A bűntudat és az emlékek, óriási súlyként zuhannak rám. Látásomat elhomályosítják a könnyek. Nem értheti, nem tudja, hogy mindennap átkozom magam és imádkozom, hogy akárhol is van Nicolas, jól legyen, és azt kívánom, bárcsak itt lenne!
-            Te semmit sem érthetsz ebből! – Kirántom a kezem és neki megyek háttal az ajtónak, mire az becsapódik. – Elhiheted nekem, hogy minden egyes átkozott nap, átkozom magam, amiért nem szóltam akkor közben. Amikor nem mondtam el, hogy valami nem stimmel, amikor éreztem, hogy az a lány, csak a bajt hozza a fejünkre, nem mást.
Mindennap azért fohászkodom, hogy jól legyen és bocsánatért esedezem, amiért hagytam, hogy a legjobb barátomat egy ostoba nőszemély megmérgezze. De nem tettem semmit és hiszed vagy sem, pontosan tudom, mit gondol rólam a nővérem!
-          Fogalmam sincs, hogy miről beszél most Carina. Miért éreznél így te?
-            Mert én vagyok Rhyssa! Rhyssa Sabine McCathlyn vagyok, az a lány, aki után kutakodsz, és akit gyilkossági bűnrészességgel vádolsz!

4 megjegyzés:

  1. Szia. Imádom a blogod és örülök hogy visszatértél. 😘 Ez a rész is fenomenális lett, csak miért?? Miért a legjobb résznél hagyod abba??
    Puszi Clara 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Clara!

      Igen elég sokáig elvoltam tűnve, amit tényleg restellek, de sok minden dolgom volt, de ez idő alatt, szakítottam az írásra is időt, de közel sem annyit, mint régen...
      Nagyon szépen köszönöm!
      Örülök, hogy tetszett, nagyon jól esik!
      Hát, ha minden rész végén lelőném a póént, akkor senki sem olvasná, nem gondolod? :D
      Amint tudok érkezem az új résszel, de valószínűleg, mint tavaly, két hetente lesz, egy rész!

      Ölel;
      Amnestia S.

      Törlés
  2. Szia! Esetleg van esely ra hogy valamikor folytatod? Nagyon szerettem a tortenetet a karaktereket ahogy irsz kar lenne abba hagyni persze megertem ha nincs ra idod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Adaline!

      A történet nincs abba hagyva és amint tudom, hozom az új részt, de mint mondtad, nem sok időm van, de igyekszem minél hamarabb és sűrűbben hozni a részeket!

      ölel;
      Amnestia S.

      Törlés